Csattanó
Hideg az este. Még szerencse, hogy ezt Te nem érzed. Én viszont cidrizem a széltől, és a kihalt utcáktól. Hová lettek az emberek? Igaz, már szinte minden ablak kivilágítva vigyorog a képembe. Rám is vár egy kivilágítás. A gyéren lámpázott és meghitten huzatos HÉV állomás pislákoló fényei. És persze, nem elég hogy hideg van, fázik a lábam, fáj a derekam, és kapar a torkom, most még aggódhatom érted is. Nem akarok beteg lenni, ki tudja, milyen hatással lenne rád. Már előre utálom az orvos kérdőn szemrehányó tekintetét, és a nagymonológot a felelősségről meg a szövődményekről, különös tekintettel a kockázatokra, és egyéb huncutságokra. Na, lekéstem a HÉV-et. Húsz perc a következőig. Csak tudnám, hová tehetném el magunkat, mert a környékbeli kocsmák közül egyik sem kifejezetten kismama-barát. Barátságosan lepukkant helyet találtam. Néhány kora esti alkesz próbál feltérképezni a szemével. Bocs, hapsikáim, ketten vagyunk, és várnak minket otthon! De a tea, amit a hülede...