A kedvenc
Rögtön elfogta az a jól ismert szédülés, amit mindig is érzett, ha ilyen hatalmas, zárt térben kellett egy csomó ember között lennie. Sebaj, gondolta, megéri meghozni az áldozatot, hiszen ott lesz ő is. Igaz, van még idő a dedikálásig, jobb, ha úgy tesz, mintha nem dobogna a torkában a szíve attól, hogy találkozik Az Íróval. Hanyag érdeklődést színlelve elindult a könyvárus standok között, és próbált a választékra figyelni. Nem ment. A címek még talán eljutottak valahogy (többszöri elolvasásra) a tudatáig, de egy idő után már csak nézte a könyveket. Megkereste a gyermekkönyvek szekcióját, és próbál elmerülni a valaha olvasott és most újra kiadott mesékben – sikertelenül. Az idő csigalassúsággal telt, Az Író még sehol, ő pedig már százszor megbánta, hogy ide jött. Miért nem küldtem inkább egy e-mailt. Vagy postai levelet. Vagy miért nem hagyom a francba az egészet… De hát vállalta, hogy meghívja a férfit, a hírességet, h...